Balaton Maraton

Januári térdszalag műtétem után öt héttel a kontrollpapíron ez állt: "szobakerékpározzon". OK. Márciusban megígértem az orvosnak, hogy nem fogok elesni, úgyhogy kiengedett a lakásból tekerni. Na két hét sem telt bele, neveztem a Maratonra. Gondoltam legyen a rehab.-nak valami hozadéka :).

Vannak akik szerint kerékpáron az első 1000 km kuka, utána lehet elkezdeni dolgozni. Na éppen ezen estem túl…  Szó se róla így a kukába került 65 Fenyőgyöngye-Udvarház, egy tucat Kékestető, pár Dobogókő, és nem kevés, a gyógytorna kebelében “széjjelsprintelt” szobakerékpár, illetve áldozattá vált egy 120-as és egy 150-es Mátra tekerés is. Kissé szigorúnak éreztem ezt a “könyvelést”, dehát nem zörög a haraszt, vagy mi…

8 évvel ezelőtt szintén bringáztam féltucat hosszút az Ironman-re való felkészülés jegyében, aminek a végén meg is kellett állapítsam: nemcsak az úszás, hanem a kerékpár is lyukas számom… No de az már régen volt, biztosan sokat erősödtem azóta.

Két éve igen szerencsésen gazdagodtam egy Bottechia géppel, pontosabban nem én hanem feleségem. Bő 20 éves lehet Carnielli Mester munkája, gyönyörű olaszos eleganciájú tripla hajtóműves Shimano RSX felszereltségű csodamasina. Ránézni öröm, megfogni élmény, suhanni vele pedig olyan, hogy az ember még a garázsban sem szívesen száll le róla.  Persze lehet, hogy csak hiányos felkészültségem miatt nem tűnik fel, hogy talán hajlik a hajtómű, vagy nem elég agilis a gyorsulása, vagy nem kapaszkodik eléggé hegyen, vagy nem eléggé agresszív kanyarban, vagy nem precíz a váltása, vagy túl nagy erővel, hosszú úton működnek a váltókarok, de hát a tudatlanság olykor a boldogság záloga. Egyszóval a gépben megbíztam.

Elolvastam pár beszámolót, kértem tanácsokat, úgyhogy péntek estére már be voltam tojva rendesen. Annak rendje és módja szerint be is soroltam a B szektor vége felé, a túrázók elé. Előttem egy vastagkerekes montis és több futócipős-taposópedálos versenyző látványa megnyugtatólag hatott - relatíve :)

Elindulunk. Szinte a teljes útpályát birtokoljuk az első kilométereken, a tempó nemegyszer 40 körülire becsenget. Az első körforgalom előtt mintha marhacsorda bőgne fel körülöttem, úgy zúdul végig a soron a Fék! Fék! kiáltás. A földvári emelkedőn lendületesen érünk fel, az addig nyugodt keringés meg is indul kissé a kaptató tetejére érve. Fenn látszik már, hogy ez egy sorsdöntő 500 m. Itt eldől milyen bolyra van esély. A lejtőben úgy iszkol el az eleje, hogy már egy kis leszakadást is szinte lehetetlen visszahozni. Nem aggódom, eddig nagyon jól jött a bolyom, s az emelkedőn inkább előbbre kerültem.

Elég az hozzá, hogy iszonyú mázlim van. Sikerül egy marha nagy bolyban utazni az edericsi elágazásig, ott megúszok egy bukást egy kis cyclocross segítséggel, szóval azt leszámítva, hogy az idegeim kissé tépázottak a folyamatos figyeléstől, egész jól vagyok. Időnként szenvedek a balkezes kulacstartóval, merthogy feleségemre van belőve a tartó, de ezt leszámítva minden OK.

Szigliget környékén kissé zizeg az eleje, próbálok tapadni. Előttem ketten, kissé széthúzódva, s úgy érzem jön mögöttem is néhány spori. A két előttem tekerő közé állok be, hogy kitöltsem az űrt, így nyomjuk. Egyszer csak a vezetőm félrehúz nyújtózkodni: elöl vagyok. Na mint akit hókon nyomtak. Az addig 130-140-es pulzus pikk pakk 180 felett dörömböl, dolgoznak a combok keményen, próbálom tartani a tempót, egyre reménytelenebb, de hajtom neki:így jártam akkor most vezetek, nincs nyafogás. Végül pár perc után, halálhörgéssel intek a mögöttem haladóknak, hogy nekem ennyi. Erre kisül, hogy ketten vagyunk - Óh... Kicsit még gurulok, amíg fenntartható energetikai zónát tükröz a pulzus értékem (laktát alá lemegy a freki), aztán elintézem a folyóügyeket (dobok egy pi_it).

Közben egy nagyobb boly be is ér, akikre sikerül visszacsimpaszkodni. Huhh! Na ennek megfelelően a badacsonyi frissítő mellett el is robogunk, vagy 1 dl folyadékkal a kulacsaimban.

Szerencsére a füredi pontot nem nézem be, de ez után meg egyedül maradok mint az ujjam. Egy próbát megér felkiáltással elkezdek előre menekülni. Egy kis szenvedést követően megint bekerülök egy kisebb grupettoba, amit egy cseppet (lesavasodásig tartó 3 percben) még vezetek is, majd újabb hörgéssel félreállok. Na azért nem szakadok le, csak úgy érzem, hogy de.

Kb. 8 fős csapatunk végén agonizálok, amikor látom, hogy - talán a káptalani emelkedőcskén - elmegy az eleje. Na, levált kettőt, kiáll, kerül, tűz! Nem sima ügy, lefelé is szinte állva sprintelek, miközben alig közeledek a szökevényeimhez, de végül visszazárok.

Ezután nemsokkal látom meg, hogy előttünk halad a nagyobb grupettóm. Juhijj! Innen már laza pipa az akarattyai emelkedőig. Megadom a tiszteletet a "Hegynek" és nyugodtan pörgetek felfelé. Mégis egész jól haladok, be is jelez a hajlítom, hogy bizony be fog görcsölni sec perc alatt. Erre már tudom a választ: levált, kiáll, húz-tol, és görcs volt nincs: pipa :) Na ettől persze mindjárt zöld módon megint előre keveredek. Most okos leszek, félreállok, hadd menjenek az erősek - taktikázom éppen, amikor látom, hogy két lengyel rosszban sántikál, meg akarnak lépni! Na nem hagyhatom, harcolok a hazáért, teszem a kereket. Hál' Istennek egy tritlonos srác szintén jön, sőt vezet sokat Aliga magasságában, de aztán másra bízná. Így vannak ezzel a lengyelek is... Na megint rácsesztem, megint elöl vagyok. Nyomom becsülettel, de megint pikk pakk jön a sav, na meg valami emelkedő. Az alján elgurul mellettem egy csóka, ahogy kell, már kezdem siratni magam, aztán gondolok egyet: levált, kiáll, tűz! Na vissza is szedem az emelkedő tetejéig, de érzem, hogy ezzel most végleg kivégeztem magam.

Szélre gurulok, s csendesen tempózok, gondolatban búcsút intve a majd engem bedaráló jó 30 fős mezőnynek. Mire azonban ez a kisebb rövidebb sor elkerül, újra felébred a kisördög: "próbáld meg!" "mi bajod lehet?" Tényleg, 190 után 3-4 lesavasítással mi is lehet? Úgyhogy megint visszatapadok ebbe kisebb vonatba. (Mondjuk az egyik srác 196-killernél közölte, hogy szerinte még egy 20-as lehet a fonyódi terelés miatt, de én nem hittem el :) - szerintem csak meg akart viccelni :) Na szóval ez a vonat dübörög keményen, sőt az eleje megint elindul  - persze pont, mikor a végén épp a sebeimet nyalogatom - de nem addig van az: levált, kiáll, kerül, tűz! Na ez már nagyon nem esik jól de felérek megint. Aztán egyszer csak jön valami vasút, meg 'S' kanyar, meg 1000-es meg 200-as tábla, előttem távolodik az öt hat ember, kiállok, megint 18X a pulzus, és itt a vége. 6:10.

Jó volt na!